Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

Ide írhatod maximu honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

Gesztus szótár

Gesztus (testbeszéd) szótár
Segít-e a testbeszéd az önismereti, személyiségfejlesztő munkában?

Gesztus (testbeszéd) szótárÉvtizedekkel ezelőtt felfigyeltek már arra a viselkedéskutatók, hogy milyen jól tudunk „beszélgetni” idegen ajkúakkal csupán a gesztikulációk útján.

Innen már csak egy lépés volt megfigyelni különböző népcsoportok kifejezésmódját, ahogy szavak nélkül „beszélgetnek” egymással.
A testbeszéd

Az ember nem csak szavakkal kommunikál. A nyelvi jeleken kívül másokat is használ: mozog az arca, a keze, a teste. Az ember arca a legmozgékonyabb és így a legkifejezőbb az állatvilágban. A kezünket akkor is mozgatjuk beszéd közben, ha telefonálunk, és a másik nem látja. Vannak népek, amelyek annyira mozgatják kezüket beszéd közben, hogy azzal csúfolják őket, hogy lekötözött kézzel nem is tudnának beszélni. De nemcsak a kéz ad jelzéseket, hanem az egész test, a karok és a láb is.

Ugye ismerik a kifejezéseket: „hűvös angolok”, „forróvérű spanyolok” és „mindig udvarias japánok”? Hát persze! Mindannyian azonnal fel tudjuk idézni őket a tartózkodó kimértségükkel vagy a hatalmas gesztikulációjukkal vagy akár a mindig mosolygós meghajlásukkal, pedig csak a testbeszédjük alapjait értelmezzük.
Árulkodó testbeszéd

Amikor valakivel beszélünk vagy valakit hallgatunk, nemcsak a szavait figyeljük hanem az egész embert. Ha összhang van a szavak és a testbeszéd között, akkor az illető hitelesnek tűnik, ha nincs összhang, alakoskodónak. Gyakran nem is vagyunk tudatában annak, miért is érezzük meggyőzőnek a beszélőt. Számos testi jel kíséri a kommunikációt: izzadás, pupillamozgás, apró rezdülések és látványos mozdulatok. Ezeket mind érzékeljük és megpróbáljuk értelmezni.

Az egymástól jelentősen eltérő kultúrákban megfigyelhető, hogy mennyire különböző távolságra állnak egymástól a beszélgető felek, Japánban például, ahol nagyobb a népsűrűség, teljesen természetes, hogy az emberek csekély 40-50 cm-re egymástól állva kommunikálnak, míg ugyanez a távolság Ausztráliában egy kívülálló megfigyelő számára a bizalmas kapcsolat egyik jele lehet.



Vannak olyan jelek, melyeket minden ember egyformán használ, függetlenül a kulturális környezettől. Minden ember egyformán érti a barátság, a meglepődés, a harag és a elmélyült gondolkodás jeleit. A helyeslés és tagadás, bólintás és fejrázás is meglehetősen egységes, de ez alól vannak kivételek. A bolgárok például fordítva használják, mint a magyarok.
Figyeljünk a lábra!

A gyakorlott testbeszédolvasó számára minden mozdulat mesél valamit. Tudhatja, hogy ha valaki, egy kérdésre válaszolva, kerüli a tekintetét, vagy picit megrándul az arca, vagy a szája előtt elhúzza a kezét - talán nem őszinte.

Felmérheti az igazi figyelmet, ha valakivel szemben állva észreveszi, hogy a beszélgető teljes testével felé fordul, lábfejeit is feléje tartja. De fel is hívhatja beszélgetőtársa elkalandozó figyelmét egy megfelelő vállérintéssel. (Próbáltad már? Nagyon hatásos!)

A lábakkal legalább olyan jól lehet kommunikálni, mint a kezeinkkel! Mindenki igyekszik leplezni az idegességét. Sokan rájöttek már arra, hogy ilyenkor a kezüket kell nyugodtan tartaniuk, tehát nem dobolnak az asztalon, nem tördelik az ujjaikat, hogy mások ne észlelhessék stresszes állapotukat, de a lábukról általában elfelejtkeznek! Ha a láb és a lábfej folyamatosan mozog, ha himbáló a lábfejtartás, vagy éppen a beszélgető lábai folyamatosan az ajtó felé fordulnak, akkor rejtett stresszel állunk szemben.

Ha az egész test mondanivalójára odafigyelünk, nem fordulhat elő velünk, hogy félreértünk valamit, esetleg zárt kapukat döngetünk. A testünkkel kommunikálni külön művészet!
A testbeszéd tanulása

Mint minden új elsajátításakor, így a testbeszéd esetében is a szemlélődés az első, amit meg kell tanulnunk. Erre a legalkalmasabbak a nagyobb bevásárló áruházak pihenőhelyei, ahol az emberek megfáradván, kicsit elfelejtenek „viselkedni”, és így könnyű megfigyelni, ki hogyan „testbeszél”, ha úgy gondolja, hogy senki sem figyeli. Testtartásból, a mozdulatok hirtelenségéből vagy éppen a lassúságból, a szem játékából (ez a legárulkodóbb!) hamarosan pontos következtetéseket vonhatunk le.

Ha a zárkózottság, elutasítás jeleit szeretnénk megismerni, akkor válasszuk a zsúfolt tömegközlekedési eszközöket vagy a szűk lifteket. Ilyenkor ugyanis igyekszünk elszigetelődni a többiektől, és az is nagyon jellemző lehet egy-egy emberre, hogy ezt milyen módon teszi.

Így, ezernyi kis kockából lassan összerakva, képesek lehetünk embertársaink verbális kommunikáció nélküli jelzéseit jól értelmezni és megsejteni, hogy a másik vajon mire gondolhat, mit érezhet. A nekünk feltett kérdésekre pedig a legmegfelelőbben válaszolhatunk, a verbális és nem verbális kommunikációs eszközök tudatos használatával.

Aki a testbeszédet tökéletesen el akarja sajátítani, annak azt ajánljuk, figyelje meg az 5-6 év körüli gyerekeket. Ők még rendkívül nyíltak, és náluk összhangban van az érzelem és a testbeszéd. Figyeljük a kéz- és karmozdulatokat, testhelyzeteket, arcmimikát, szemkontaktust, légzést. A testbeszéd minden formája különböző jelentéssel bír, csak fel kell ismernünk a helyzetet és a hely jelentőségét.

A gyermekekről ily módon szerzett sok-sok tapasztalat megszerzése rengeteg új információval lát el bennünket és általuk egy új, gazdagabb, mély kapcsolat nyílik meg előttünk. Szépségét az adja ezen új ismereteinknek, hogy gyermekeink még tisztán tükrözik érzéseiket és jó érzésünket az teszi teljessé, hogy központjában szeretett gyermekeink állnak.
Figyeljünk az apró jelekre!

Nyilvánvalóan ismerik a testbeszéd fontosságát mindazok, akik különös hangsúlyt fektetnek arra, hogy emberek tömegei felfigyeljenek a mondanivalójukra, és hitelesnek tartsák, elismerjék őket. Ilyen, kifejezetten kommunikatív pálya a politikusoké, a televíziós sztároké és a színészeké is.

Testbeszéd a politikusoknálA közélet szereplőinek kell igazán elsajátítaniuk a testbeszéd pozitív mozzanatait. Nyilvánvalóan tudják, hogy ellenérzést váltana ki a tömegből, ha görnyedt testtartással, ökölbe szorított kezekkel és természetes szemkontaktus tartása nélkül mondanánk beszédet.

Vannak apró jelek, amelyekből már az is lemérhető, hogy az előadó mennyire figyel a testével is sugalmazott információkra. Ilyen például ha ujjait egymással összeillesztve, szinte gömböt formálva velük, koncentrál egy-egy kérdés megválaszolása előtt. Ez jó benyomást kelthet, az előadó megfontolt embernek tűnhet. És tudnunk kell azt, hogy létezik egy „varázslat” is: ez pedig a mosoly.

Előfordul, hogy olykor mást tapasztalunk a közéleti szereplésre vállalkozóknál, és kialakul bennünk a „Valamiért nem bízom meg benne” - érzés. Szinte megfogalmazhatatlan, hogy miért merül fel ez bennünk. Ha valaki beszélgetés közben hirtelen a szája elé, az ajkához emeli a kezét, bármilyen szimpatikus az illető, legyen az politikus, előadó vagy éppen televíziós sztár, azt tanácsolom, figyeljenek oda jobban a kapott válasz valóságtartalmára. De vigyázat! Több jellemző testmozdulatot is számításba kell venni a testbeszéd értékelésénél, hiszen a kéz szájhoz emelése jelezheti a döntésképtelenséget, a bizonytalanságot is.

A közélet aktív résztvevői szorgalmasan tanulják a testbeszédet, önfegyelemmel alakíthatják, fejleszthetik, és mozdulataik is egyre tudatosabbak lehetnek, ám ha az nem az egyéniségükből fakad, akkor arra hosszú távon fény derül. Az apró jelekből megérezhető a jellem és a viselkedés közötti ellentmondás - ha valóban figyelünk embertársunkra.
A verbális és a non-verbális kommunikáció kapcsolata

A testbeszéd vagyis a metakommunikáció többet árul el minden szónál. Nem bízhatjuk a véletlenre, hogy értjük-e ezt a nyelvet, és mi magunk mennyire folyékonyan beszéljük, mert a szavaknak csupán tömegük van, súlyt attól kapnak, milyen érzelmi-akarati erőtér veszi őket körül. Erre az erőtérre viszont abból következtethetünk, hogy milyen a beszélő hanglejtése, milyenek a mozdulatai, milyen az arckifejezése, milyen a tartása, vagyis azokból az üzenetekből, amelyeket együtt nem verbális kommunikációnak nevezünk. Nem túlzás tehát azt állítanunk, hogy döntően ez határozza meg, hogy milyen mértékben fogadják el azt, amit mondunk, mennyire tartanak minket hitelesnek, őszintének. A nem verbális kommunikációban legalább olyan fontos jártasságot szereznünk, mint abban, hogy a világos, szabatos beszéd szabályai szerint rakjuk egymás mellé a szavakat.

A testbeszéd ismerete segíthet bennünket annak eldöntésében, hogy felismerjük, hogy:

    * igazat mond-e a másik, vagy sem;
    * barátságosan közelít-e hozzánk a másik, vagy sem;
    * a megtévesztés céljával küldött, hamis jeleket és küldőjük igazi üzenetét.

Hogyan ismerjük fel, hogy a másik igazat mond-e, vagy sem? Ennek többféle módja lehet:

    * Szájeltakarás: kisgyermekeknél megfigyelhetjük, ha hazudnak, eltakarják szájukat kezükkel. A felnőtt már megpróbálja elfolytani ezt a gesztust: a kéz elindul a száj felé, de megtorpan és elterelődik, mintha pl. csak legyet hessentettünk volna el, megigazítottuk volna ruhánkat, stb.
    * Tenyérgesztusok. Hazugság esetén kevésbé szembeszökőek, a kéz egésze takart, illetve a tenyér ritkán látható.
    * A szem-kontaktus kerülése. Félrenézés, esetleg a szem takarása, pl. szemdörzsöléssel.
    * Gallérhúzogatás. Mivel a hazugság közben a bőr fiziológiai állapota megváltozhat, sok esetben több levegő kell, illetve meg kell érintenie a hazudónak a nyaktáját a kellemetlen érzés mérséklésére. Erre a jelre is igaz persze az, ami a többire is: más szituációk (pl. düh, csalódás) is kiválthatják.
    * Mikrojelek: pl. a szemöldök apró felvonása, a száj szögletének apró rándulása, a pupilla apró beszűkülése. E jelek többnyire csak igen közel állva vehetők észre.

Barátságos, bizalomgerjesztő, bizalmat sugárzó közeledésre a nyitott tenyér, mosoly, kedves pillantás, a nem karbatett, nyitott kéz, a nem összekulcsolt láb, a laza ruhaviselet és az ellazult izomzat jellemző. A partner be-belép a személyes szférába (kb. 15-45 cm), majd visszavonul onnan.

Miből ismerhetjük fel a megtévesztés céljával küldött, hamis jeleket és mi ezek igazi üzenete? A legfontosabb jel a küldött jelek koherenciájának, integritásának hiánya. Mindig lesz egy, vagy több olyan jel, amelyik ellentmond a többinek, vagy erőteljesen eltúlzott a többihez képest. Pl.: a verbális állításoknak a non-verbális jelek egy része ellentmond. Ha ilyet tapasztalunk, a „kilógó” jelet, illetve jeleket tettenérve közel kerülhetünk a valódi üzenethez is.
A metakommunikáció nagy titka

Valójában a legegyszerűbb módja a testbeszéd tökéletes alkalmazásának, ha az ember azt mondja, amit gondol! Ha gondolataink formálják kimondott véleményünket (nem pedig mást mondunk, mint amit gondolunk), akkor velünk született adottságként kezdjük el jól használni a természetes gesztikulációt, az meg külön ajándék; ha tükörbe nézve van kedvünk magunkra mosolyogni!


Gesztus szótár
Fej

Bólintás: egyetértés, bátorítás
Fejrázás: ellenérzés, nemtetszés
Fej félredöntése: érdeklődés
Fej leeresztése: depresszió, behódolás, elmélkedés
Fejrángatás: hiúság, szexuális felhívás
Fejtámasztás: fáradtság, unalom


Haj

Haj hátravetése vagy érintése: hiúság, tollászkodás, szexuális felhívás
Homlokba hulló haj hátrasöprése: szexuális felhívás vagy idegesség
Hajcsavargatás: idegesség
Haj rágcsálása: idegesség vagy koncentráci



Szemek

Szem meresztése: meglepetés vagy sokk
Minimális szemkontaktus: becstelenség vagy félénkség
Tekintet elfordítása: unalom, hazugság
Pislogás: idegesség
Szem megérintése: kétségek, bizonytalanság, hazugság
Bámulás: dominancia, álmodozás
Szempillák alóli leskelődés: szerénység, félénkség, flörtölés


   


Száj
Nyitott száj: meglepetés, sokk
Kéz a száj előtt: hazugság
Ujjak a szájban: bizonytalanság, idegesség
Szájnedvesítés: szexuális érdeklődés, bujaság..


Áll
Áll simogatása: mély gondolkodás, csodálat
Áll dörzsölgetése: kétségek
Álltámasztás: mély gondolkodás
Állkapocs előreállása: agresszió, védekezés
Állkapocs nyakba húzása: szűkszavúság, önbizalomhiány


Karok és kezek
Karba tett kezek: védekezés, bizonytalanság
Összeszorított ököl: ellenségeskedés, agresszió
Hátratett kezek: lazaság, magabiztosság, hatalom
Kezek a fej mögött: magabiztonság, arrogancia
Összekulcsolt kezek: idegesség, bizonytalanság
Csípőre tett kezek: düh, hiúság, szexuális kihívás Nyitott tenyerek: nyitottság, őszinteség


Lábak
Lábak keresztezése a térdnél: védekezés, negatív gondolatok
ábak keresztezése álló helyzetben: védekezés, negatív gondolatok
Lábdörzsölgetés: idegesség, kényelmetlenség
Vigyázállás: alárendeltség, nagyfokú tisztelet
Lábfejek valakire mutatn
ak: érdeklődés a személy iránt


























Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Szervezetfejlesztés Mesterfokon!

► Kasza Tamás összesen 25 éve a szervezetfejlesztés területén mozog. Új könyve több mint ezer vállalkozót segített, hogy megértsék a szervezetfejlesztés sorrendjét, és pontos alkalmazását.

szervezetfejlesztes.hupont.hu

2. Okos kenéstechnológia nem csak autósoknak

► Metabond motorolajok, súrlódás csökkentő olajadalékok, hi-tech üzemanyag adalékok

surlodasmentes.hupont.hu

3. Háztartásigép Szakszerviz

► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink: 0612420618, 0612746042, 06308944199

szervizkozpont.hupont.hu

4. SATVEDA

► IGAZTUDÁS

sadvidya.hupont.hu

5. Seravilla Balaton -Balatonmáriafürdő

► Ahol a stílus és a kényelem tökéletes összhangban találkozik.

seravilla.hupont.hu

6. Sztárok Oldalai

► Miley Cyrus, Hannah Montana, Justin Bieber, Avril Lavigne, Selena Gomez, Hilary Duff, Beyonce, Shakira, Leonardo Dicaprio, H2O Sellőmesék, Ashley Tisdale, Demi Lovato

sztar-oldalak.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

2. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

3. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

4. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés

► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben

kunlovarda.hupont.hu

5. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

6. NAPCSILLAG

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

napcsillag.hupont.hu

7. Háztartásigép Szakszerviz

► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink: 0612420618, 0612746042, 06308944199

szervizkozpont.hupont.hu

8. ~Csajsziknak~

► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz

csajszik-oldala-love-it.hupont.hu

9. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

10. Üdv a sztárok Világában!

► Ez a Honlap a sztárokról szól!!Szereted a Sztárokat?,ha igen akkor itt a helyed!!Egy kis Twlilghtot is bele teszek!!

staarok.hupont.hu

11. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

12. Ezo Hírnök

► www.ezohirnok.hupont.hu

ezohirnok.hupont.hu

13. Füstcső, füstcső könyök, kályhacső idom, tartozék gáz-, vegyestüzeléshez

► Alu-, fekete-, zománcozott-, szinterezett füstcső, füstcső könyök és egyéb kályhacső tartozékok kis- és nagykereskedelme ONLINE rendeléssel, országos házhozszállítással, BUDAPESTEN + 44 településen INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁSSAL

fustcso.hupont.hu

14. Breco féktárcsa minden típushoz, féláron, elfekvő készletből!

► BMW, Fiat, Ford, Mercedes, Mitsubishi, Toyota, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, suzuki, Volvo, féktárcsa gyári beszállítói minőségben raktárról. Postai utánvéttel, az ország bármely pontjára. 1215 Bp. Ady Endre út 94. H-P: 8-17 06-1-278-0120

fekalkatreszek.hupont.hu

15. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

16. Minden ami számvitel... A-tól Z-ig

► Számvitel vizsgára készülsz, vagy szeretnéd ismereteidet bővíteni, netán most ismerekedsz a tantárggyal vagy csak egyszerűen kíváncsi vagy? Ha a válasz igen, akkor itt a helyed! Gyere, és számvitelezz Te is!

szamvitelezz.hupont.hu

17. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435

► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.

elektromosbicikli.hupont.hu

18. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda

► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal

albaregalis.hupont.hu

19. HATODIK NAPON

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

hatodiknapon.hupont.hu

20. Új szellem-kezdet

► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...

pyrrhus.hupont.hu

21. Gyógynövények, gyógyhatásai

► Minden, amit tudni érdemes a jótékony hatású gyógynövényekről, melyeket az emberiség évezredek óta ismer és alkalmaz!

gyogynovenyekgyogyhatasai.hupont.hu

22. VICTORY DEKOR

► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.

victorydekor.hupont.hu

23. CENTRUM GUMISZERVIZ KÖRMEND AKCIÓS GUMIK.

► Új nyári gumik /Trcmax -Kumho/- használt nyári gumik, új téli gumik, téli gumik. SZUPER ÁRAS ÚJ NYÁRI GUMIK.

centrumgumiszervizkormend.hupont.hu

24. i d é z e t e k *_*

► ... Örüllök h. Erre az oldalra Kattintottál! (: Ha idézeteket keresel vagy verset ha csak jól szeretnél szórakozni, akkor jó helyen jársz! (: Kellemes időtöltést, és gyere vissza máskor is! (: puszii♥

szomruidezetek.hupont.hu

25. FC Barcelona

► Folyamatosan bővül...

fcccbarcelonaaa.hupont.hu

26. Személyre szabott utazás!

► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823

utazasitanacsado.hupont.hu

27. Olcsó termőföld szállítás Budapest környékén

► Akár 1 m3, olcsó termőföld szállítás Budapesten és környékén 06 30 90 30 300!

termofoldszallitasa.hupont.hu

28. Naked Light

► Az idézet kifejezi az összes érzésed.Néha sírásra ,néha nevetésre késztet.

sajatidezetek.hupont.hu

29. Naposcsibe, napos gyöngyös eladó, csirke, házi csibe a vésztői keltetőből

► Üdvözlöm a Vésztői Baromfiudvar Családi Gazdaság oldalán, ajánlatunk: hagyományos háztáji fajták, farm fajtaváltozatok, vörös, sárga, tarka, kendermagos, kopasznyakú, tojó és vörös húshibrid naposcsibe rendelhető

csibekelteto.hupont.hu

30. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ

► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !

gard.hupont.hu

31. Éder-Ház Kft

► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.

ederhazkft.hupont.hu

32. MINDEN AMI FINOM:)))

► Ételek, édes sütemények, sós sütik.

mindmegeszem.hupont.hu

33. Hogyan maradjunk talpon?!

► Borzalmas depressziósan élni hétköznapjaimat! Apró léptekkel leküzdeni a pánik félelmet! "Haladj az útirányod szerint!"

del-fin.hupont.hu

34. CSILLOGÓ képek, feliratok és sok más dolog! Honlapkészítéshez kiegészítők.

► Üdvözöllek az oldalamon! Fotóim, Képeslapjaim Emlékversek, csillogó képek, feliratok, sorelválasztók, és még sok minden...A listát még bővítem, érdemes benézni hozzám!

vajdamariann.hupont.hu

35. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!

► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!

latogatottsagnoveles.hupont.hu

36. Bojti Judit

► Színész- Táncművész- Koreográfus

bojti-judit.hupont.hu

37. Érd info

► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.

erd.hupont.hu

38. Lakatos Budapest

► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com

lakatosbudapest.hupont.hu

39. Kunbaja ATSK Asztalitenisz szakosztály

► Beszámoló a csapat körüli eseményekről,szerepléseiről.

bacsalmasiasztalitenisz.hupont.hu

40. Oriflame-Termékek-Angelica

► Luxus termékek kis pénzüeknek.

oriflametermekek-angelica.hupont.hu

41. Finom ízek varázsa

► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye

ki-suti.hupont.hu

42. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..

► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.

szentrita.hupont.hu

43. !!! Csak Hírességek !!!

► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)

csakhiressegek.hupont.hu

44. PRO-SPORT

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

pro-sport.hupont.hu

45. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton

► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz

digimatekalso.hupont.hu

46. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

47. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT

► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád

ahazanemeladomozgalom.hupont.hu

48. Jogi tanácsadás, Ingatlanjog, Családjog budapesti ÜGYVÉD

► Ingatlan Adásvételi-Ajándékozási/ Házassági szerződés, Vagyonmegosztás, családjog, öröklésjog Dr. Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963

jogimegoldasok.hupont.hu

49. BETEKINTÉS AZ ÓVODAI ÉLETBE - Goró Erzsébet óvónő

► " Gyermekkorunk jelei ott maradnak életünk helyszínein, ahogy a virág illata is ott marad a szobában, amit díszített" - Chateubriand

ovodaivilag.hupont.hu

50. Egyedi konyhabútor készítés Budapesten +36 70 243 9439

► Egyedi konyhabútor készítést vállal Budapesten Fogas Zoltán asztalos mester +36 70 243 9439. Akció: modern konyhabútor, elemes konyhaszekrény

egyedikonyhabutorkeszites.hupont.hu

51. Vertikális és Horizontális Szélturbinák Katalógusa

► Vertikális és Horizontális szélturbinák szines Katalógusa a nagyvilágból. Redaktion: Peter Borsanyi VAWT-Techniker >>> Savonius-Balaton HUNGARY 2008 - 2019

savonius-balaton.hupont.hu

52. Loondy Szalon

► Itt minden kacatot megtalálsz, talán még szükséged is lehet valamire. Töltsd le, és érezd jol magad.

szalon.hupont.hu

53. OLCSÓ TEHERTAXI BUDAPEST

► BUDAPESTEN BÚTORSZÁLLÍTÁS, FUVAROZÁS, VÁSÁROLT BÚTOR HÁZHOZSZÁLLTÁSA, ALBÉRLETES KÖLTÖZTETÉS OLCSÓN GYORSAN RUGALMASAN.

budapestitehertaxi.hupont.hu

54. Versek, fotók, művészetek, süni, természet.

► "akkor lesz itt szép világ, ha égig ér a szarkaláb, és az úton sündisznócska, riszálja a popsiját"

antalkiss.hupont.hu

55. Történet Angyalokról, Démonokról, Szerelemről, Fényről, Sötétségről..

► A történet a fejemben fogalmazódott meg, s most megírom azt mi eddig gondolataimban élt.. -Inferno-

thenewgeneration.hupont.hu

56. Ez az oldal a mi bandánk a mi helyünk! Csatlakozz! Szórakozz velünk!!

► Ha muris dolgokat keresel és egyedül vagy ez a legjobb hely neked!!

polettoldalaa.hupont.hu

57. Angyali menedék

► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek

archangelgabriel.hupont.hu

58. Finom falatok- sültek-levesek-lángos-tészták- édességek-pecsennyék-mártások

► Hazai-külföldi ízek-különlegességek ínyenceknek

izvarazs.hupont.hu

59. Berhida -Veszprémi út 2.

► Nyitvatartás Bejelentkezés alapján : 0630/472-8310

melikozmetika.hupont.hu

60. ló-mánia

► Ló nélkül lehet élni de nem érdemes

lo-mania.hupont.hu

61. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

62. Az ember a kutya legjobb barátja!;)

► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van!

kutyusfanclub.hupont.hu

63. Fabrikett Pest megye +36 70 410 7499

► Olcsó fabrikett és tüzifa eladó házhozszállítással Pest megye és Bp +36 70 410 7499. Akciós fabrikett forgalmazás kis és nagy tételben.

fabrikettpestmegye.hupont.hu

64. **Sziszi OldalaƸ̵̡Ӝ̵̨̄Ʒ*ami mindennel fogizik

► mindennel!AZ OLDAL MÉG SZERKESZTÉS ALATT ÁLL!!!!Ƹ̵̡Ӝ̵̨̄Ʒ( a másik két oldalunk:selcsi-fan.mindenkilapja.hu,ls a másik meg:classschool.qwqw.hu,és ha olyan feliratú dolgot látsz akkor ne hidd azt hogy loptam,mert én csináltam azokat is!!!

mindenfelestar.hupont.hu

65. TÜKÖRÁLTALTALÁNYOS 1KORINTUSI 13,12

► A LEGSZEBB TÖRTÉNET SZÍNEZHETŐ FORMÁBAN ÉS SZÍNES DIA KÉPEK HITTANÓRÁKRA. Egyéb hittitkok kibontásához gondolatmenetek és segédrajzok.

tukoraltaltalanyos.hupont.hu

66. HÉTKÖZNAPI VÁLASZOSZSOLTÁROK

► A hétköznapi, a vasárnapi és az emléknapok misezsoltárai akkordozva

hetkoznapizsoltarok.hupont.hu

67. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK

► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.

rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu

68. Genealógia Kolthay

► Genealógiai tanulmányok és adattár

genealogiakolthay.hupont.hu

69. Csarnokszerkezet-vasszerkezeti pódium-légtechnika-lakatos munka

► Sárvári Miklós EV 06-309-425-200 sarvarimiklos@t-online.hu

csarnokgyartas.hupont.hu

70. Sóder árak, sóder szállítás Budapest

► Sóder árak, sóder szállítás Budapest és környéke +36 21 300 7129 akár 1 m3 olcsó sóder!

soderarak.hupont.hu

71. Darázsirtás azonnal 06 70 424 9142

► Non-stop darázsirtás azonnal, garanciával Budapesten és országosan, 06 70 424 9142, darazsak irtása házilag tanácsok.

darazsirtasa.hupont.hu

72. Műanyag ablak Budapest, beépítés, bontás, csere

► Akciós műanyag ablak Budapesten, nyílászáró beépítés, bontás, ablakcsere +36 70 772 9371

muanyagablakbudapest.hupont.hu

73. Hello!Nézz körül<3

► Alkonyat, Garfield, Michael JAckson, Hannah-Miley, Diddl,glitter, Ashley Tisdale , Demi Lovato,Robert Pattinson,SP=ÉDER KRISZTIÁN stb.Ez mind egy helyen!

kedvenc.hupont.hu

74. TOJÁS ÉS GASTRO PACK KFT. tojastartok@gmail.com, tel.:06-20-4373-999

► Minden ami tojástartó ! * Tojástartók nagy választékban ! * Kitünő minőségben !

tojastarto.hupont.hu

75. www.storyweb.hu

► Ha igazán jól akarod érezni magad, akkor itt a helyed.Egy biztos, NEM FOGSZ UNATKOZNI!!!Gyere el minden nap ,mert ez egy menő oldal!Igyenkszünk a kedvetekben járni:)

storyweb.hupont.hu


Weblap látogatottság számláló:

Mai: 5
Tegnapi: 24
Heti: 29
Havi: 64
Össz.: 56 780

Látogatottság növelés
Oldal: Testbeszéd
Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet! - © 2008 - 2026 - szandrah.hupont.hu

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »